A férfiak is…

Az evés- és testképzavarok jellegzetesen női betegségeknek számítanak, így a kutatások is elsősorban a nőkre és a karcsúság által meghatározott testképzavarra koncentráltak, elhanyagolva ezzel a férfiaknak a testükkel kapcsolatos aggodalmait. Azonban az utóbbi két évtized kutatásai rávilágítottak arra, hogy a férfiak is érintettek az evészavarokban. Ma már azt mondhatjuk, hogy az összes klasszikus evészavaros (anorexiás és bulimiás) eset kb. 10-15%-át a férfiak teszik ki. Ugyanakkor a falászavaros vagy más néven túlevéses zavarnál az esetek 40%-át a férfiak teszik ki. Ha ehhez még hozzászámoljuk az izomdiszmorfiás eseteket, mely kifejezetten férfiakra jellemző, úgy már egészen nagy számot kapunk.

Ha nemi különbségekről beszélünk, akkor szót kell ejteni arról is, hogy az evészavarral küzdő nők sokkal nagyobb valószínűséggel részesülnek kezelésben, mint a férfiak. Ennek legfőbb oka az, hogy a férfiak nem igazán mernek beszélni a testükkel kapcsolatos aggodalmaikról, mivel azt „nőiesnek” tartják. Ezért egyrészt szégyellik a tüneteiket, másrészt pedig félnek a feminizálódás gyanújától. Az evészavarban szenvedő férfiak így kettős stigmatizáltságot élnek meg: egyrészt az evészavar miatt, másrészt pedig azért, mert egy tipikus női betegségben szenvednek.

Abban, hogy a férfiak evészavara sokáig rejtve marad, közrejátszik az a tendencia is, miszerint a férfiak kevésbé hajlamosak a purgáló viselkedésformákra, mint a nők. Ez azt jelenti, hogy míg a női evészavarok esetén gyakran találkozunk az önhánytatással vagy a hashajtózással, addig a férfiak sokkal inkább a szigorú diétázást vagy a túlzásba vitt testedzést „választják” mint kompenzáló eljárást. Természetesen a rendszeres fizikai aktivitás egy egészséges tevékenységnek számít, ezért első ránézésre kérdezhetnénk azt is: „Már az is baj, ha valaki sportol? Hogy lehet az betegség, ha valaki foglalkozik a testével?” Ez valóban jogos kérdés. Azonban ritkán az egyébként egészségesnek számító tevékenységek is ölthetnek kóros formát. Példának mondhatnám akár a kézmosást: ha egy nap hússzor megmossuk a kezünket, az teljesen normális és egészségmegőrző tevékenységnek minősül; azonban ha napi ötszázszor tesszük azt, akkor az már nem az egészségünket szolgálja. A másik tényező, ami közrejátszik abban, hogy a férfiak evészavara és az azzal kapcsolatos kompenzációs viselkedése sokáig nem kerül felismerésre az, hogy ez a viselkedés rendkívül jól belesimul a társadalom által diktált trendbe: „Figyelj oda a testedre, sportolj rendszeresen!”. A túlzott alkoholfogyasztás vagy a cigarettázás persze életeket tehet tönkre. De hogy lenne erre képes a testedzés? Jelen esetben azt kell megérteni, hogy a testedzés ugyanolyan függőség lehet, mint az alkoholfüggőség vagy játékfüggőség. Persze, sokan csodálják ezeket a férfiakat, hogy mennyire elhivatottak és kitartóak az edzés tekintetében és irigylik a lankadatlan motivációjukat. A valódi motivációt illetve a kényszert olykor nehéz lehet elkülöníteni, mivel a felszínen ugyanaz látszik: az illető ott van minden nap az edzőteremben és keményen edz. Viszont a kényszeres testedzés esetén egy mentális betegség a hajtóerő. Ez viszont már nem olyasvalami, ami csodálatraméltó lenne. Sokan magasztalják azt, ha valaki sok időt tölt az edzőteremben; viszont ha egy más függőségről lenne szó, akkor egyből más megvilágításba kerülne a helyzet, így ha például egy alkoholista üldögélne sokat egy bárban, azt még kevésbé tartanák dicséretre méltónak. A túlzásba vitt testedzésről bővebben is olvashat.

Mindezek mellett még azt is figyelembe kell venni, hogy a férfiak hajlamosak a tüneteiket elbagatellizálni, így például egy falásrohamot egyszerű „kilengésnek” nevezni, az önhánytatást „elcsaptam a gyomrom” magyarázattal letudni, vagy a túlzott mértékű testedzést „napi rutinnak” nevezni, mely szintén hozzájárul ahhoz, hogy a betegség később kerüljön felismerésre.

Az evészavarokhoz gyakran társulnak egyéb mentális betegségek is, úgymint például hangulatzavarok, szorongásos zavarok, alkohol- vagy szerhasználat. Sokszor előfordul, hogy az egyébként evészavarban szenvedő férfi elsősorban ezek miatt a társult zavarok miatt kér segítséget és csak a későbbiek során derül fény az evészavarra.

Az utóbbi években tapasztalható, hogy egyre több evészavarban szenvedő férfi keres szakemberi segítséget. Ebben részben szerepe lehet annak is, hogy egyre több férfi híresség áll ki a nyilvánosság elé és vállalja fel az evészavarát, felhívva ezzel a figyelmet arra, hogy az evészavarok nem kímélik a férfiakat sem.