Első ránézésre az izomdiszmorfia és az elhivatott testépítés között számos hasonlóság adódik: ezek a férfiak sokmindent megtesznek az izomzatuk fejlesztése érdekében, rengeteget edzenek, táplálékkiegészítőket, esetleg szteroidokat is használnak.

Persze ezek alapján a kérdés sokakban joggal merül fel: Minden testépítő patológiás lenne? A válasz természetesen nem és fontosnak is tartom kiemelni a kettő közötti különbséget. A konditermekben folytatott edzések önmagukban egészségesek és jótékony hatásúak. Az izomdiszmorfia csak akkor jelenik meg, mikor ez a normális és egészséges aktivitás egy egészségtelen rögeszmévé válik. Mikor az egyén feladja az addigi társas illetve egyéb rekreációs tevékenységeit, fontos feladatait, a kényszeres testépítés vagy a rögeszmés gondolatai miatt. Amikor az edzések és a test fejlesztése felett elveszik a kontroll – a kényszeres kézmosáshoz hasonlóan –, akkor ez az egyébként egészséges aktivitás könnyen patológiássá válhat.

Sajnos egy nagyon elterjedt félreértés alakult ki az izomdiszmorfiával kapcsolatban, mely patologizálja a testépítő sportágat. Tény, hogy a testépítők fokozottan veszélyeztetettek az izomdiszmorfia kialakulása szempontjából, azonban ettől a tendenciától még nem szenved minden testépítő izomdiszmorfiában, ugyanúgy, ahogy nem szenved minden balerina anorexiában.

A testépítés egészséges vagy egészségtelen voltának elkülönítésére négy fő kritérium szolgál:

1. A testképzavar megléte: amennyiben az egyén viselkedését a testképzavar motiválja, úgy nagy a valószínűsége annak, hogy a kétségbeesett igyekezet következtében a testépítés eltúlzottá, kényszeressé válhat.
2. Az egyén önértékelése nagyrészt vagy teljes mértékben azon alapul, hogyan néznek ki az izmai. Amennyiben az önértékelés nem táplálkozhat más forrásból, úgy egyszerűen az érzelmek szabályozásának nincs más módja, kizárólag a test fejlesztése.
3. Amennyiben a testépítés gátolja az egyént a mindennapi feladatainak ellátásában, vagy jelentős mértékben lerontja az egyén személyes kapcsolatainak minőségét, vagy az élet egyéb fontos területen való funkcionálását, úgy a testépítést egészségtelennek tekinthetjük.
4. Az egyén annak ellenére használ anabolikus-androgén szteroidokat és egyéb izomtömeg növelő készítményeket, hogy tisztában van annak nem kívánt mellékhatásaival, vagy az edzése oly mértékben kényszeres, hogy fizikai sérülései – pl. szakadt ínszalag, törött csont, komoly fájdalom – ellenére is folytatja az edzéseket.

Azt, aki egészséges kapcsolatban van a testével és a testépítéssel, nem a súlyos testképzavara motiválja az edzésre. Persze bizonyos szintű testi elégedetlenség fennállhat, hiszen kevesen vannak, akik 100%-ban elégedettek lennének a testükkel. Azok, akik elhivatottan edzik a testüket, tisztában vannak a saját testi adottságaikkal és tudnak örülni az elért eredményeiknek, büszkék arra, hogy keményen megdolgoztak a testükért. Örömöt és sikert éreznek a sportolással kapcsolatban. Azok, akik testképzavarban szenvednek, nem képesek erre. A test észlelésének zavara miatt nem képesek reálisan látni a saját testüket, nem képesek örülni a megszerzett izomtömegnek, legyen akármennyire is kidolgozva a teste. Aki izomdiszmorfiában szenved, nem a sportolás öröméért edz, hanem sokkal inkább egyfajta belső feszültség, kényszer hajtja. Ez a belső feszültség szétfeszítené az egyént, ha ki kellene hagynia az edzést és nehezen tudná úgy kezelni a dolgot, hogy „Jó, akkor majd lemegyek máskor a terembe”. Az elhivatott testépítőnek fontos az edzés, de nem az a legfontosabb az életében (itt most nem a testépítő versenysportolókról beszélek, hiszen ők egy versenyszezonban mindent feltesznek a megfelelő felkészülésre). Az izomdiszmorfiában szenvedő nem tudja kontroll alatt tartani, hogy mennyit edz, kicsúsznak a kezéből a dolgok. Az életében a legfontosabb dolog az edzés, mindent eköré szervez, illetve megvonási tüneteket tapasztal meg akkor, ha ki kell hagynia az edzést és ezzel párhuzamosan felerősödnek a testtel és az izomzattal kapcsolatos szorongások és a rögeszmés gondolatok.

Az izomdiszmorfia és a normál testépítés közötti különbségek jól körvonalazhatók. Összességében azt lehetne mondani, hogy normál esetben a sport javítja az életminőségünket, patológiás esetben pedig súlyos mértékben károsítja azt. Ha csak a felszínt nézzük, úgy könnyen elhamarkodott ítéletet alkothatunk.