Falászavar

 

A falászavar (vagy más néven túlevéses zavar) igen fiatal betegségnek számít, először 1992-ben írták le, mint az evészavarok egy újabb formáját.

Vezető tünete csakúgy, mint a bulimiánál, a kontroll nélküli falásrohamok, viszont ennél a típusnál nincsenek kompenzáló módszerek a súlygyarapodás megakadályozása érdekében, minek következtében a falászavarban szenvedők általában túlsúlyosak.

 

Az alábbi tünetek jellemzők a falászavarra:

  1. Visszatérő falásrohamok:
  • Egy bizonyos időtartam alatt olyan nagy mennyiségű étel elfogyasztása, ami biztos, hogy nagyobb, mint amit a legtöbb ember ugyanannyi idő alatt meg tudna enni.
  • A falásroham alatt jelentkezik a kontrollvesztés érzése, tehát a beteg úgy érzi, hogy nem tudja irányítani mit és mennyit eszik.
  1. A falásrohamokat továbbá az alábbiak közül legalább három jellemzi:
  • a szokásosnál sokkal gyorsabb evés
  • evés a kellemetlen teltségérzésig
  • nagy mennyiségű étel elfogyasztása éhségérzet nélkül
  • magányos evés, mivel az igen nagy mennyiségű étel elfogyasztása miatt erős szégyenérzés alakul ki
  • a túlevések után bűntudat, undor és lehangoltság jelentkezik
  1. A falásrohamot nem követi kompenzáló viselkedés (pl. hánytatás, hashajtózás, túlzott mértékű testedzés).

 

A falászavar és a klasszikus evészavarok (anorexia, bulimia) közötti hasonlóságok:

  • A testsúllyal és az alakkal való túlzott foglalkozás és aggódás, mely jelentős mértékben befolyásolja az önértékelést.
  • Alacsony önértékelés.
  • Hasonlóan a bulimiához, a falászavar esetén is falási rohamok jelentkeznek, melyekre jellemző a kontrollvesztés érzése.

 

Mi különbözteti meg a falászavart a klasszikus evészavaroktól?

  • Falászavar esetén a falásrohamok a kaotikus étkezési szokásoknak tudhatók be, míg a bulimiánál inkább a diétázások vezetnek falásrohamhoz.
  • A falászavarban inkább a negatív érzelmek (pl. lehangoltság, frusztráció, harag) vagy bizonyos ételek váltják ki a falásrohamokat.
  • Falászavar esetén kisebb mértékű a testtel és a testsúllyal kapcsolatos szorongás, és kisebb fokú bűntudat jelentkezik a falásrohamok után, mint bulimiában.
  • A falászavarban szenvedők 50%-a túlsúlyos, szemben a bulimiásokkal, akik többnyire átlagos testsúlyúak.
  • Míg a bulimia a fiatal felnőtt korosztályt érinti, addig a falászavar inkább a valamivel idősebb korosztályban, 30-40 éveseknél fordul elő.
  • A klasszikus evészavarok tipikusan gyakrabban fordulnak elő nőknél, viszont a falászavarban több férfi érintett, mint anorexiában és bulimiában.

 

A falásroham és az elhízás közötti különbségek:

A falászavar szoros összefüggésben áll az elhízással, ezt támasztja alá az is, hogy a falászavarban szenvedők 50%-a túlsúlyos. Azonban a táplálkozási szokások terén több különbség is jelentkezik a falászavaros elhízottak és falászavar nélküli elhízottak között:

  • A falászavaros elhízottak több kalóriát fogyasztanak a falásrohamok alatt és a köztes időszakokban is (amikor nincs falásroham).
  • Jobban jellemzőek rájuk a kaotikus evési szokások.
  • Több édességet esznek, és gyakoribbak az étkezések közötti nassolások.
  • Jobban foglalkoztatja őket a testsúlyuk és az alakjuk, mint a falászavar nélküli elhízottakat.
  • Gyakoribban fordulnak elő náluk egyéb pszichiátriai zavarok, pl. depresszió, szorongásos zavarok.

 

A falászavar kialakulásának hátterében az alábbi hajlamosító tényezők húzódnak meg:

  • negatív önértékelés
  • a szülő depressziója
  • gyakori kritika, illetve magas elvárások a szülők részéről
  • perfekcionizmus, maximalizmus
  • gyerekkori elhízás
  • fizikai bántalmazás

 

Fontos megjegyezni, hogy a falászavar esetén komplex terápiára van szükség, mely magában foglalja a pszichoterápiát (egyéni vagy csoportos), esetenként a gyógyszeres kezelést és a célzott testsúlycsökkentő programot, mely elengedhetetlen része a kezelésnek.

Kapcsolat

Munkanapokon előzetes időpont egyeztetés alapján tudom fogadni Önt.

Bejelentkezés:

E-mail: bernadett.babusa@gmail.com

Magánrendelés: Egry József Pszichológiai Terápiás Központ

1111 Budapest, Egry József u. 19. FSZ. 5.

Egyéni konzultáció

Az egyéni konzultációnak már számos formája létezik, azonban alapvetően kétfelé oszthatók: a múltra, illetve a jelenre/jövőre fókuszáló terápiák.

A múltra fókuszáló terápiák általában hosszabb távúak (1-pár év), mivel alapvetően a személyiség egy részének átstrukturálását célozzák meg. A rejtett, tudattalan konfliktusok feltárásával és belátásával, a személyiségfejlődésben tapasztalt elakadások feloldásával dolgozik.  Központi témája, hogy a páciens megértse, hogyan befolyásolják a múltbeli tapasztalatok a jelenbeli viselkedését vagy a tünetei kialakulását. Az evészavarok kezelése során főként az evészavar és a testképzavar kialakulásában szerepet játszó hajlamosító tényezők feltárására törekszik.

A jelenre és a jövőre fókuszáló terápiák rövidebb távúak (kb. 20 ülés), és nem sokat foglalkoznak a múltbeli történésekkel. Általában a kialakult hibás viselkedésformák és gondolkodási minták feltárására és megváltoztatására koncentrálnak. Az evészavarok kezelésében itt lényeges szerepet játszik az evészavart és a maladaptív viselkedésformákat fenntartó tényezők azonosítása és megváltoztatása. Az evészavarok kezelésében bizonyítottan hatékony kognitív viselkedésterápia célja, hogy a páciensek felismerjék, majd megváltoztassák a hibás, torzult gondolkodási folyamataikat és hiedelmeiket, melyek negatív érzelmeket és maladaptív viselkedést eredményeznek. A terápia során azon információ-torzító beállítódások és mechanizmusok feltárása zajlik, amelyek következtében az eseményeknek hamis jelentést tulajdonítunk, és ennek következtében hibás, a helyzetnek nem megfelelő választ adunk.

 

Az első két-három alkalom során feltérképezzük a páciens problémáit, nehézségeit, melyekben szeretne segítséget kérni. Ezt követően megállapodunk a célkitűzésekben, a konzultáció hosszában, és a páciens és a terapeuta feladataiban illetve a konzultáció egyéb kereteiben. A konzultációkra hetente kerül sor és 50 percig tartanak.

Családi konzultáció

Az evészavarok kezelésében használatos nemzetközi irányelvek alapján a 18 év alatti evészavarosok esetében az elsőként választandó és leghatékonyabb terápiás forma a családi konzultáció vagy családterápia (NICE, 2017). A családi konzultáció alkalmazható önmagában illetve kiegészülhet egyéni konzultációval is.

A családterápia alapvető elve az, hogy rendszerként kezeli a családot, melyből az következik, hogy a gyógyulás folyamatában a rendszer minden tagja fontos szerepet tölt be. A családterápia másik lényeges elve, hogy az egyén betegsége tulajdonképpen a családi probléma tüneteként jelenik meg. Amennyiben csak az adott beteget kezelik, úgy meglehet, hogy a tünet megszűnik, de a betegség továbbra is fennmarad. Ilyenkor tünetváltás léphet fel, tehát a fennmaradó betegség következtében az egyén vagy a rendszer (család) más tagja fog valamilyen tünetet produkálni.  Ezért a kezelés során fontosak lehetnek a családi konzultációk, amelyeken a család, mint „szakértői bizottság” vesz részt. Ez főként 18. életév alatt lehet lényeges, hisz ki ismerné jobban a gyereket, mint a saját családja. A beteg a családjával dinamikus kapcsolatban van, amely szerepet játszhat a tünetek alakulásában illetve a gyógyulási folyamatban.

A konzultációk során nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy megtanítsuk a szülőket „jól segíteni” a gyermeküknek. Sokszor azt látjuk, hogy a szülőkben ott van a segítő szándék és mindent megtennének azért, hogy a gyermekük jobban legyen, de nem tudják annak a módját, hogyan tudnának jól segíteni. Gyakran látjuk például, hogy a szülők folyamatosan evésre buzdítják és kínálgatják az anorexiás gyereküket, viszont ez nem segít. Zsákutca, ami csak tovább fokozza a gyerek ellenállását.

A családterápia során a családtagok megtanulják a saját családjuk működési módját, felismerik szokásos interakciós mintázataikat. A terápia támogatja a konfliktusok feltárását, és segíti a megoldási módok kialakítását, hatékony konfliktuskezelési stratégiákat tanít. A család saját erőforrásait felhasználva erősíti a családtagokat, és segíti az egyes családi életszakaszokhoz való alkalmazkodást.

A családterápia, hasonlóan a csoportterápiához, gazdaságos terápiás módszer, hisz általában 2-3 hetente kell részt venni a családi konzultáción, és legtöbbször 4-10 ülésre kerül sor. A találkozások közötti időben a családtagoknak, vagy az egész családnak kiadott feladatokkal erősítik a terápia hatását. Ez a család részéről elköteleződést és aktív feladatvállalást jelent.

 

National Institute for Health and Care Excellence (2017). Eating disorders: recognition and treatment. NICE guideline. London: NICE. 

Csoportterápia

A csoportterápia az azonos problémával küzdők csoportos segítésén alapszik. Az egyéni terápiához hasonlóan az élet nehézségeivel való megküzdés képességének fejlesztésében segít. A főbb különbség az, hogy a csoportterápiában az ülések egy csoport és egy vagy két terapeuta jelenlétében zajlanak. A csoportterápiának nem csak gazdaságossági előnyei vannak, hanem a társas együttlét miatt külön előnyökkel is jár. Így például a csoportterápia során a tagok megtapasztalják, hogy problémájukkal nincsenek egyedül, nem csak ők szenvednek azoktól. Megtapasztalhatják, hogy ezek a problémák igenis elmondhatók, megoszthatók más emberekkel, ezzel nagymértékben csökkentve a betegség miatt kialakult szégyenérzetet is. A társas léttel, a mások segítésével, illetve a csoporttagok problémamegoldó stratégiáinak eltanulása által fejlődhetnek szociális készségeink. A csoportterápia során a másokkal való viszonyok fokozottan kirajzolódnak, így a kapcsolati problémák előtérbe kerülnek. A másik történetének megismerése révén könnyen „tükör előtt állva” érezhetjük magunkat, mely szintén specifikus hatótényező. A csoporthoz való tartozás érzése külön erővel jutalmazza a tagokat. Ezen felül pedig a csoportban mindenféle kockázat és következmény nélkül kipróbálhatjuk újonnan tanult viselkedésformáinkat.

A csoport ideális esetben 8-12 tagból áll, általában heti egy alkalommal másfél-két órás ülésekkel. Az, hogy mennyi ideig tart a csoport, függ a kitűzött céltól illetve a probléma súlyosságától, de általánosságban néhány hónap vagy év.

Mozgás nélkül nincs egészség!

A fenti mondat nem csak a fizikai, hanem a lelki egészségre is vonatkozik. Számos helyen lehet olvasni a sport, a rendszeres testedzés fizikumra és szervezetre gyakorolt jótékony hatásairól: elősegíti a szív-és érrendszeri betegségek megelőzését, csökkenti a magas vérnyomást, javítja az oxigén-és tápanyag ellátottságot, javítja az ellenálló- és állóképességet, és így tovább. Elég régóta benne él a köztudatban, hogy a rendszeres és mérsékelt testedzés jót tesz a fizikai egészségnek. Csupán az utóbbi évtizedekben kezdett elterjedni szélesebb körben az a felismerés, hogy a testedzés jótékony hatással van a mentális egészségre és a pszichológiai jóllétre is.

A rendszeres testedzés pozitív hatásai a lelki egészségre:

nyugalmas és pihentető alvást biztosít

Akik hetente legalább két-három alkalommal folytatnak testedzést, sokkal alacsonyabb szintjét mutatják a depresszió, a harag, a bizalmatlanság és a stressz tüneteinek, mint azok, akik ennél ritkábban edzenek. Mindehhez hozzájárulhat az is, hogy a sportolás során valamilyen nagyobb közösséghez tartozunk, legyen szó csoportosan vagy akár egyénileg végzett testmozgásról. A közösség vagy egység érzése megtartó erővel rendelkezik, úgy érezzük, hogy részei vagyunk egy nagyobb egésznek; ezáltal a sport elősegíti a társadalmi integrációnkat, védőfaktort biztosít a magányosság érzése ellen és társas támaszt nyújt.

Testedzés és szorongáscsökkentés

Időnként mindenki szokott szorongani és a mindennapi élet során sokszor megtapasztalunk egyfajta egészséges aggódást. Egy bizonyos szintig a szorongás, nyugtalanság érzése még fokozza is a teljesítőképességünket, pl. sportolás során vagy egy vizsgahelyzetben. A probléma akkor jelentkezik, mikor a szorongás átterjed tevékenységünk más területeire is és negatívan hat a mindennapjainkra. A leggyakoribb tünetek közé tartozik a nyugtalanság, a felfokozottság érzése, az ingerlékenység, a koncentrálási nehézség, az izzadékonyság, a légszomj, a hasmenés, és a fejfájás.

Több tanulmány is rámutatott arra, hogy a testedzés hatékonyan csökkenti a szorongást. A leghatékonyabb szorongás csökkentést a kitartó és rendszeres ’aerob’ jellegű testedzéssel (pl. futás, biciklizés) érhetjük el. Sok esetben azonban szinte „mindegy” a mozgás jellege, a lényeg a rendszerességen és a kitartáson van.

Testedzés és depresszió

A testedzés és a depresszió közötti kapcsolat kutatása igen régre nyúlik vissza; az első kutatások ebben a témában 1905-ben és 1926-ban jelentek meg. Ezek és a későbbi vizsgálatok kimutatták azt, hogy a testedzés jelentős mértékben csökkenti a depresszió érzését azoknál, akik enyhe vagy közepes mértékű depresszióban szenvednek és azoknál is, akik nem szenvednek ebben a betegségben (depresszív érzést, rossz közérzetet olykor az egészséges emberek is megtapasztalnak). Mindezek után nyugodtan mondhatjuk azt, hogy a testedzés a depresszió enyhe esetei kapcsán kifejezett antidepresszív hatással bírhat, viszont súlyos depresszió esetén nem helyettesítheti a terápiát.

A testedzés hatása az önbecsülésre és a testképre

Az előzőekben leírtakhoz hasonlóan a testedzés jótékony hatással van az önbecsülésre és a saját testünk megítélésére is. Ennek a fontosságát azért kell kiemelni, mert a testképpel kapcsolatos vizsgálatok bebizonyították, hogy a testképzavarnak döntő szerepe van az evészavarok kialakulásában és fennmaradásában. Ezenfelül a testképzavar káros hatással lehet az önbecsülésre is, mivel a testünkhöz való viszonyulás az önmeghatározás lényeges aspektusa. Az alacsony önbecsüléshez pedig gyakran társul a depresszió érzése.

A testedzés a testkép és a testünkhöz való viszonyulás javításának egyik eszköze, mivel pozitív testi változásokat idéz elő, továbbá jelentősen növeli az énhatékonyság érzését és az általános jóllétet. A testkép javulásához olykor nincs is szükség tényleges testi változásokra. Egy lehetséges magyarázat szerint azért javul a testedzés hatására a testkép, mert az emberek észlelése megváltozik a saját testi jellemzőikkel kapcsolatosan. A testedzés hatására az emberek erősebbnek, karcsúbbnak és tónusosabbnak érzik magukat. Ezek az észlelt testi változások pozitívan hatnak a testképre, függetlenül attól, hogy valóban történt-e objektív testi változás. Viszont az észlelt változás a hatékonyság érzésével jutalmaz meg, nő az önbecsülés, javul a saját test megítélése és nem utolsó sorban erősíti az edzés iránti motivációt is.

A testedzés hatása az alvásra

A mentális egészség megőrzéséhez hozzátartozik a nyugodt, pihentető alvás is. Alvásvizsgálatok kimutatták, hogy a fizikailag fitt személyek hosszabban, mélyebben és pihentetőbben alszanak, mint azok, akik nem végeznek rendszeresen testmozgást.

Összességében elmondható, hogy a rendszeres és mérsékelt testedzés pozitív pszichológiai és fiziológiai előnyökkel jár, továbbá hozzájárul az egészség megőrzéséhez. A lényeg igazából nem is azon van, hogy mit sportolunk, hanem azon, hogy megtaláljuk a számunkra megfelelő sportot. Amit szívesen csinálunk, ami felvillanyoz, ami személyiségünkhöz legjobban illeszkedik, az hosszú távon is életünk szerves részét képezheti.

Mindamellett, hogy a rendszeres testedzés alapvetően egészséges tevékenységnek számít, vannak olyan formái, melyek ártalmasak és egészségkárosító következményekkel járhatnak. A túlzásba vitt testedzés túledzettséghez vezet, fizikai kimerültséget okoz, és nem hordozza magában tovább a feltöltekezés lehetőségét. Ez esetben alárendelődünk a testedzésnek, mi szolgáljuk azt és nem az edzések az eredetileg kitűzött, elérhető céljainkat. Ezt hívjuk testedzésfüggőségnek.

Az izomdiszmorfia és a normál testépítés

Első ránézésre az izomdiszmorfia és az elhivatott testépítés között számos hasonlóság adódik: ezek a férfiak sokmindent megtesznek az izomzatuk fejlesztése érdekében, rengeteget edzenek, táplálékkiegészítőket, esetleg szteroidokat is használnak.

Persze ezek alapján a kérdés sokakban joggal merül fel: Minden testépítő patológiás lenne? A válasz természetesen nem és fontosnak is tartom kiemelni a kettő közötti különbséget. A konditermekben folytatott edzések önmagukban egészségesek és jótékony hatásúak. Az izomdiszmorfia csak akkor jelenik meg, mikor ez a normális és egészséges aktivitás egy egészségtelen rögeszmévé válik. Mikor az egyén feladja az addigi társas illetve egyéb rekreációs tevékenységeit, fontos feladatait, a kényszeres testépítés vagy a rögeszmés gondolatai miatt. Amikor az edzések és a test fejlesztése felett elveszik a kontroll – a kényszeres kézmosáshoz hasonlóan –, akkor ez az egyébként egészséges aktivitás könnyen patológiássá válhat.

Sajnos egy nagyon elterjedt félreértés alakult ki az izomdiszmorfiával kapcsolatban, mely patologizálja a testépítő sportágat. Tény, hogy a testépítők fokozottan veszélyeztetettek az izomdiszmorfia kialakulása szempontjából, azonban ettől a tendenciától még nem szenved minden testépítő izomdiszmorfiában, ugyanúgy, ahogy nem szenved minden balerina anorexiában.

A testépítés egészséges vagy egészségtelen voltának elkülönítésére négy fő kritérium szolgál:

  1. A testképzavar megléte: amennyiben az egyén viselkedését a testképzavar motiválja, úgy nagy a valószínűsége annak, hogy a kétségbeesett igyekezet következtében a testépítés eltúlzottá, kényszeressé válhat.
  2. Az egyén önértékelése nagyrészt vagy teljes mértékben azon alapul, hogyan néznek ki az izmai. Amennyiben az önértékelés nem táplálkozhat más forrásból, úgy egyszerűen az érzelmek szabályozásának nincs más módja, kizárólag a test fejlesztése.
  3. Amennyiben a testépítés gátolja az egyént a mindennapi feladatainak ellátásában, vagy jelentős mértékben lerontja az egyén személyes kapcsolatainak minőségét, vagy az élet egyéb fontos területen való funkcionálását, úgy a testépítést egészségtelennek tekinthetjük.
  4. Az egyén annak ellenére használ anabolikus-androgén szteroidokat és egyéb izomtömeg növelő készítményeket, hogy tisztában van annak nem kívánt mellékhatásaival, vagy az edzése oly mértékben kényszeres, hogy fizikai sérülései – pl. szakadt ínszalag, törött csont, komoly fájdalom – ellenére is folytatja az edzéseket.

Azt, aki egészséges kapcsolatban van a testével és a testépítéssel, nem a súlyos testképzavara motiválja az edzésre. Persze bizonyos szintű testi elégedetlenség fennállhat, hiszen kevesen vannak, akik 100%-ban elégedettek lennének a testükkel. Azok, akik elhivatottan edzik a testüket, tisztában vannak a saját testi adottságaikkal és tudnak örülni az elért eredményeiknek, büszkék arra, hogy keményen megdolgoztak a testükért. Örömöt és sikert éreznek a sportolással kapcsolatban. Azok, akik testképzavarban szenvednek, nem képesek erre. A test észlelésének zavara miatt nem képesek reálisan látni a saját testüket, nem képesek örülni a megszerzett izomtömegnek, legyen akármennyire is kidolgozva a teste. Aki izomdiszmorfiában szenved, nem a sportolás öröméért edz, hanem sokkal inkább egyfajta belső feszültség, kényszer hajtja. Ez a belső feszültség szétfeszítené az egyént, ha ki kellene hagynia az edzést és nehezen tudná úgy kezelni a dolgot, hogy „Jó, akkor majd lemegyek máskor a terembe”. Az elhivatott testépítőnek fontos az edzés, de nem az a legfontosabb az életében (itt most nem a testépítő versenysportolókról beszélek, hiszen ők egy versenyszezonban mindent feltesznek a megfelelő felkészülésre). Az izomdiszmorfiában szenvedő nem tudja kontroll alatt tartani, hogy mennyit edz, kicsúsznak a kezéből a dolgok. Az életében a legfontosabb dolog az edzés, mindent eköré szervez, illetve megvonási tüneteket tapasztal meg akkor, ha ki kell hagynia az edzést és ezzel párhuzamosan felerősödnek a testtel és az izomzattal kapcsolatos szorongások és a rögeszmés gondolatok.

Az izomdiszmorfia és a normál testépítés közötti különbségek jól körvonalazhatók. Összességében azt lehetne mondani, hogy normál esetben a sport javítja az életminőségünket, patológiás esetben pedig súlyos mértékben károsítja azt. Ha csak a felszínt nézzük, úgy könnyen elhamarkodott ítéletet alkothatunk.

Az evészavarok gyanújelei – útmutató szülőknek

Amennyiben szülőként az a gyanú támad önben, hogy a gyermekének evészavara van, úgy érdemes az aggályait valakivel megbeszélnie – pl. házastárssal, tanárral, baráttal -, aki esetleg abban is segíthet, hogy milyen stratégiát kövessenek ebben a nem könnyű helyzetben. Amennyiben a gyanúja beigazolódik, úgy kérjék a témában járatos szakember – pszichológus vagy pszichiáter – segítségét.

Az evészavarokra utaló gyanújelek az alábbiak lehetnek:

Túry F. (2005). Anorexia és bulimia. Önsegítő és családsegítő kalauz. Print-X-Budavár Kiadó, Budapest.

A férfiak is…

Az evés- és testképzavarok jellegzetesen női betegségeknek számítanak, így a kutatások is elsősorban a nőkre és a karcsúság által meghatározott testképzavarra koncentráltak, elhanyagolva ezzel a férfiaknak a testükkel kapcsolatos aggodalmait. Azonban az utóbbi két évtized kutatásai rávilágítottak arra, hogy a férfiak is érintettek az evészavarokban. Ma már azt mondhatjuk, hogy az összes klasszikus evészavaros (anorexiás és bulimiás) eset kb. 10-15%-át a férfiak teszik ki. Ugyanakkor a falászavaros vagy más néven túlevéses zavarnál az esetek 40%-át a férfiak teszik ki. Ha ehhez még hozzászámoljuk az izomdiszmorfiás eseteket, mely kifejezetten férfiakra jellemző, úgy már egészen nagy számot kapunk.

Ha nemi különbségekről beszélünk, akkor szót kell ejteni arról is, hogy az evészavarral küzdő nők sokkal nagyobb valószínűséggel részesülnek kezelésben, mint a férfiak. Ennek legfőbb oka az, hogy a férfiak nem igazán mernek beszélni a testükkel kapcsolatos aggodalmaikról, mivel azt „nőiesnek” tartják. Ezért egyrészt szégyellik a tüneteiket, másrészt pedig félnek a feminizálódás gyanújától. Az evészavarban szenvedő férfiak így kettős stigmatizáltságot élnek meg: egyrészt az evészavar miatt, másrészt pedig azért, mert egy tipikus női betegségben szenvednek.

Abban, hogy a férfiak evészavara sokáig rejtve marad, közrejátszik az a tendencia is, miszerint a férfiak kevésbé hajlamosak a purgáló viselkedésformákra, mint a nők. Ez azt jelenti, hogy míg a női evészavarok esetén gyakran találkozunk az önhánytatással vagy a hashajtózással, addig a férfiak sokkal inkább a szigorú diétázást vagy a túlzásba vitt testedzést „választják” mint kompenzáló eljárást. Természetesen a rendszeres fizikai aktivitás egy egészséges tevékenységnek számít, ezért első ránézésre kérdezhetnénk azt is: „Már az is baj, ha valaki sportol? Hogy lehet az betegség, ha valaki foglalkozik a testével?” Ez valóban jogos kérdés. Azonban ritkán az egyébként egészségesnek számító tevékenységek is ölthetnek kóros formát. Példának mondhatnám akár a kézmosást: ha egy nap hússzor megmossuk a kezünket, az teljesen normális és egészségmegőrző tevékenységnek minősül; azonban ha napi ötszázszor tesszük azt, akkor az már nem az egészségünket szolgálja. A másik tényező, ami közrejátszik abban, hogy a férfiak evészavara és az azzal kapcsolatos kompenzációs viselkedése sokáig nem kerül felismerésre az, hogy ez a viselkedés rendkívül jól belesimul a társadalom által diktált trendbe: „Figyelj oda a testedre, sportolj rendszeresen!”. A túlzott alkoholfogyasztás vagy a cigarettázás persze életeket tehet tönkre. De hogy lenne erre képes a testedzés? Jelen esetben azt kell megérteni, hogy a testedzés ugyanolyan függőség lehet, mint az alkoholfüggőség vagy játékfüggőség. Persze, sokan csodálják ezeket a férfiakat, hogy mennyire elhivatottak és kitartóak az edzés tekintetében és irigylik a lankadatlan motivációjukat. A valódi motivációt illetve a kényszert olykor nehéz lehet elkülöníteni, mivel a felszínen ugyanaz látszik: az illető ott van minden nap az edzőteremben és keményen edz. Viszont a kényszeres testedzés esetén egy mentális betegség a hajtóerő. Ez viszont már nem olyasvalami, ami csodálatraméltó lenne. Sokan magasztalják azt, ha valaki sok időt tölt az edzőteremben; viszont ha egy más függőségről lenne szó, akkor egyből más megvilágításba kerülne a helyzet, így ha például egy alkoholista üldögélne sokat egy bárban, azt még kevésbé tartanák dicséretre méltónak. A túlzásba vitt testedzésről bővebben is olvashat.

Mindezek mellett még azt is figyelembe kell venni, hogy a férfiak hajlamosak a tüneteiket elbagatellizálni, így például egy falásrohamot egyszerű „kilengésnek” nevezni, az önhánytatást „elcsaptam a gyomrom” magyarázattal letudni, vagy a túlzott mértékű testedzést „napi rutinnak” nevezni, mely szintén hozzájárul ahhoz, hogy a betegség később kerüljön felismerésre.

Az evészavarokhoz gyakran társulnak egyéb mentális betegségek is, úgymint például hangulatzavarok, szorongásos zavarok, alkohol- vagy szerhasználat. Sokszor előfordul, hogy az egyébként evészavarban szenvedő férfi elsősorban ezek miatt a társult zavarok miatt kér segítséget és csak a későbbiek során derül fény az evészavarra.

Az utóbbi években tapasztalható, hogy egyre több evészavarban szenvedő férfi keres szakemberi segítséget. Ebben részben szerepe lehet annak is, hogy egyre több férfi híresség áll ki a nyilvánosság elé és vállalja fel az evészavarát, felhívva ezzel a figyelmet arra, hogy az evészavarok nem kímélik a férfiakat sem.

Mennyi ideig tart a felépülés?

Mint ahogy maga az evészavar, úgy az abból való felépülés is komplex folyamat, mely során azt is figyelembe kell venni, hogy szakemberi segítséggel vagy anélkül próbál-e valaki felépülni. Van, aki teljes mértékben visszautasítja a szakemberi segítséget és végül felépül, de ez hosszú éveket vagy akár évtizedeket vehet el az ember életéből. Segítség nélkül a legtöbben kismértékű javulást érhetnek el vagy egy idő után stagnál az állapotuk, és a kimenetel tekintetében megjegyzendő az is, hogy az anorexiás betegek 20%-a 20 éven belül meghal.

Azok, akik megfelelő kezelésben részesülnek, lényegesen jobb esélyekkel indulnak. Közel 50%-uk teljesen felépül és 25%-uk szignifikáns javulást ér el a tünetek tekintetében. Sajnos azonban a páciensek maradék 25%-ának a megfelelő kezelés ellenére is krónikussá válik az állapota és nem sikerül jelentős javulást elérniük.

A kezelés hosszát alapvetően az evészavar súlyossága illetve a betegségben eltöltött idő hossza határozza meg. Minél több idő telik el kezeletlenül, annál rosszabb lesz a prognózis, illetve a kezelés idejét is hosszabbíthatja. A megfelelő kezelés mellett a betegek egy része egy éven belül meggyógyul. A többségnek azonban ez hosszabb időt vesz igénybe, 2-3 év esetleg több is lehet a felépülés folyamata. A gyógyulást nem lehet siettetni. A legtöbb ember számára igen nagy kihívást jelent az addigi étkezési szokásaik és gondolkodásmódjuk megváltoztatása. A kezelés a kezdeti szakaszban a legintenzívebb. A javulással együtt a későbbiek során ritkulhatnak a találkozások is, a heti ülésekből kétheti, majd havi gyakoriságú lesz, a gyógyulás vége felé pedig már csak negyedéves kontrollok szükségesek.

A gyógyulás folyamata azonban általában nem könnyű. Előfordulhat az is, hogy minden igyekezetünk ellenére állapotrosszabbodás következik be – pl. anorexia esetén a testsúly vészesen lecsökken -, ami kórházi kezelést igényel. A kórházi bent tartózkodás idejét célszerű minimalizálni, csak addig tartson, míg stabilizálódik a páciens állapota és a testsúlya már nem veszélyeztető.

A felépülést sokszor visszaesések is tarkítják. A páciensek a felépülés folyamán új megküzdési módokat tanulnak meg, melyek túlmutatnak az evésen, illetve a testsúllyal való manipuláción. De amikor problémába ütköznek, akkor kezdetben igen gyakori, hogy még visszatérnek a régi, rögzült megoldási módokhoz (pl. falás, koplalás, önhánytatás), mivel még az újak nem szilárdultak meg. A felépülés folyamán így többször is előfordulhat, hogy egy ideig minden jól megy, majd bekövetkezik a visszaesés, majd onnan folytatódik tovább a gyógyulás. Ez a kör jópárszor lejátszódhat, mielőtt a felépülés stabillá válna.

Mi számít gyógyulásnak?

Az evészavarból való felépülés nem pusztán az evészavarral kapcsolatos tünetek elhagyását jelenti. A felépülés magában foglalja többek között a következőket is (de Vos és mtsai, 2017):

Carter, J. C., E. Blackmore, K. Sutandar-Pinnock, & D. B. Woodside. “Relapse in anorexia nervosa: a survival analysis.” Psychological Medicine 34, no. 04 (2004): 671-679.

Couturier, J., & Lock, J. “What is remission in adolescent anorexia nervosa? A review of various conceptualizations and quantitative analysis.” International Journal of Eating Disorders 39, no. 3 (2006): 175-183.

Dr. Babusa Bernadett

klinikai szakpszichológus

Több mint tíz éve foglalkozom az evészavarok különféle formáival. Klinikai munkásságom mellett a tudományos területre is nagy hangsúlyt fektetek, rendszeresen publikálok hazai és nemzetközi szakmai folyóiratokban illetve végzek kutatásokat a témában. Mindemellett elengedhetetlennek tartom a folyamatos fejlődést, így tudásomat és gyakorlati eszköztáramat hazai és nemzetközi konferenciákon és képzéseken gazdagítom.

A férfiak is…

Az evés- és testképzavarok jellegzetesen női betegségeknek számítanak, így a kutatások is elsősorban a nőkre és a karcsúság által meghatározott testképzavarra koncentráltak, elhanyagolva ezzel a férfiaknak a testükkel kapcsolatos aggodalmait. Azonban az utóbbi két évtized kutatásai rávilágítottak arra, hogy a férfiak is érintettek az evészavarokban. Ma már azt mondhatjuk, hogy ...
Bővebben

Mennyi ideig tart a felépülés?

Mint ahogy maga az evészavar, úgy az abból való felépülés is komplex folyamat, mely során azt is figyelembe kell venni, hogy szakemberi segítséggel vagy anélkül próbál-e valaki felépülni. Van, aki teljes mértékben visszautasítja a szakemberi segítséget és végül felépül, de ez hosszú éveket vagy akár évtizedeket vehet el az ember ...
Bővebben

Nem kell ijesztően soványnak lenni ahhoz, hogy evészavarod legyen

Az evészavarokról alkotott véleményünket és elképzelésünket nagyban befolyásolják a Tv-ből és a magazinokból származó információk. Mindezek odáig vezettek, hogy a köztudatban kialakult egyfajta sztereotípia, mely szerint az evészavar bizonyos kinézettel jár együtt. Ilyen elképzelés például az, hogy aki evészavaros, annak soványnak kell lennie. Ez a tévesen kialakult sztereotípia sok kárt ...
Bővebben